top of page

KONFERENCIA- ÉS RENDEZVÉNYKÖZPONT AZ ORSZÁG KÖZEPÉN

ABOUT

RÓLUNK

Történet

 

A vajtai Zichy kastélyt Pollack Mihály 1815-ös  tervei alapján, 1923-ban építtette gróf Zichy Aladár. A több, mint 13 hektáros birtokon egy 4600 m2 hasznos területű neoklasszicista kastély épült, az akkori technológiai fejlődéshez igazodva. A grófi család a legtöbb idejét ebben a kastélyban töltötte.

A XX. század viharos történelme sem a kastélyt, sem a lakóit nem kímélte, így vélhetően a 2. világháború után a családnak mennie kellett, majd a birtok állami kézbe került. 1994-től 2000-ig üresen állt.

 

Kastély, újragondolva

 

  2000-ben az államtól megvásárolt kastélyt teljes mértékben felújítottuk, és az eddig még nem hasznosított tetőtér is kulcsszerepet kapott. A két, légkondícionált nagyterem mellé egy különleges hangulatú közösségi tér került kialakításra. Az új, felszerelt konyha és étkező közel 300 főt képes egyszerre kiszolgálni, a kastély szobák pedig a panzióházzal kiegészülve legalább ennyi ember elszállásolására is alkalmasak. Az arborétum kertben sportpályák, futópálya és egy privát strand is található!  

​

Itt megfér egymás mellett múlt és jelen

Modern és klasszikus

Pezsgés és a csend

​

ROOMS
IMG_4863.JPG

SZOBÁINK

 

MARANATHA ház (47 szoba)

112 férőhely 2, ill. 4 ágyas szobákkal, saját fürdőszobával, wi-fi, közös helyiség.

​

Kastély SZÁLLÁS (27 szoba)
Kastélyon belül 170 férőhely, 4-6-8 ágyas szobák, lakószintenként közös füdőszobával, wifi, kávézó (billiárd, csocsó, darts), közösségi helyiség

OUR SERVICES

SZOLGÁLTATÁSAINK

Konferencia termek

​

3 fő konferencia terem 40, 140 ,

 és 250  fő részére

több, mint 10 további terem 20+ férőhellyel

​

Teljes panziós ellátás

 

Több kontinens ételeiben jártas nemetközi konyha, külön tekintettel az étel érzékenységre.

A kastélyban 300 fő étkezésére van hely, 3 helyiségben. 

Kávézó

 

Hangulatos, modern, légkondícionált kávézó, kerthelyiség. 

Billiárd, csocsó, darts, pingpong asztal kint és bent, rendezvény szerinti nyitva tartás

Ingyenes Wifi

 

A konferenciaközpont teljes területén ingyenes Wi-Fi  lefedettség, (igény szerint letiltható.)

Medence

 

Kora nyártól kora őszig működő feszített víztükrű gyermek - (5mx12,5m), és  felnőtt (12,5mx25m, egyik végén mély) medence, zuhanyzóval, büfével, akár éjszakai nyitva tartással.

Sportpályák

​

Kosár- és strandröplabda pálya, futópályák, játszótér, focikapuk.

Ping-pong, tollas, petanque felszerelés bérelhető,

Szabad zöld területek egyéni sporthoz, sétához.

Kert

 

12 hektár történelmi kert, angolpark, futópálya, séta ösvények, arborétum, szabadon bejárható birtok és vadregényes környék.

Hangtechnika

​

Bérelhető hangtechnikai eszközök és projektor elérhetőek a termekben,  jó idő esetén kültéren is (medence területén)

Hangfelvétel

 

Kérésre hangfelvételt készítünk Önök számára, a hálózat pedig kiváló streamingelésre is. 

GALLERY

GALÉRIA

KASTÉLY

MARANATHA SZOBÁK

MEDENCE

SZOBAKÉPEK

KASTÉLY SZOBÁK

SZABADIDŐS LEHETŐSÉGEK

NYÁRON

ŐSSZEL

TÉLEN

SEE & DO

RENDEZVÉNYEK, OPCIÓK

Konferenciák

 

A kastély ideális konferenciák, szakmai rendezvények lebonyolítására, akár légkondícionált termekben

Esküvők

 

A kastély területén több "tökéletes" helyszín található egyedi rendezvények számára

Training helyszín

 

Szabad- és beltéri trainingek, , előadások, szakmai találkozók, megbeszélések, oktatások, igény szerinti felszerltséggel

Különleges rendezvények

​

Fesztiválok, ünnepek, borkóstolók, kiállítások helyszíne, melyre több lehetőség is van. 

Táborok

 

Gyermek-, ifjúsági-, nyelv- és évszakos táborok ideális helyszíne 

Forgatási helyszín

 

Egyedülálló lehetőség filmek, klipek forgatására, akár a nyilvánosság kizárásával. 

RÓLUNK ÍRTÁK

“Igazi felfrissülés ez a hely...”

“Az aktív pihenéshez itt minden adott”

Contact

Telefonszám: +36 70 433 4835
Zichy-Vajta Konferencia Központ Nonprofit Közhasznú Kft
7041 Vajta, Petőfi Sándor utca 562 hrsz.

NTAK szám: KO22054588

/ 

/ 

© 2023 by Anton & Lily. Proudly created with Wix.com

bottom of page